Egyedül ülök, nincs kire számítsak, nincs kitől tanácsot kérjek vagy vigaszt. Magam maradtam a sok gondolataimmal. Próbáltam összeszedni magam, de hiába...nem megy. Pár perccel előbb még jó kedvel néztem a világot, de most...olyan komor lett minden. Mindig annak a nőnek a szavai lebeg magam előtt. Nem akarok semmit sem elhinni neki, de olyan komolyan mondta...mégis hihetek benne, vagy csak felejtsem el? Ha igaz is...akkor már a múlt, nekem akkor semmi kötöm hozzá, de...mégis fáj legbelül, hiszen Chen...megerőszakolta a nővéremet. Gyorsan megráztam a fejem, próbáltam kirázni a gondolatokat amik olyan gyorsan ellepték a tudatom. Chen nem lenne rá képes, ő...ennél sokkal jobb személy, de mi van ha...tényleg igaz? Akkor hogyan nézzek a szemébe, mit kellene mondanom? Áhh semmit sem értek, talán jobb lenne, ha tőle kérdezném meg, de lehet, hogy letagadja. Szóval...találkoznom kell a nővéremmel, méghozzá minél hamarabb.
Mire feleszméltem. csak azt vettem észre, hogy a nap sugara kezdenek utat törni a sötét ég bolt alól. Gyorsan összeszedtem magam és visszalopakodtam a szobába, hogy mire Chen felkel addigra visszaérjek. Persze úgy tettem mintha aludnék, nincs szívem most a szemébe nézni, hiszen akkor lehet, hogy kiül rajtam a pánik, nem szabad semmit sem észrevennie. Mikor az ajtó halkan kattant felkeltem és magamra kaptam valamit, most nem érdekel semmit csak egy cél, hogy megtudjak mindent Chen múltjáról. Lee bogarat ültetett a fülembe, és addig nem mászik ki onnét míg meg nem tudom az igazságot.
Persze Park egy maga volt bent a szobába, ami persze nekem éppen jól jött. Nem kopogtam...hiszen az nem az én védjegyem. Park szokásosan a tükör előtt ölt és a haját fésülte. Meglepetnek látszott mikor meglátott, de nem izgatott. Bezártam az ajtót, hogy véletlen se nyisson be valaki. Park kecsesen felállt és elém lépett.
- Mi járatban errefelé Yoon úrnő?
- Kérdeznem kell valamit...és ajánlóm, hogy az igazságot mond el. ~ A nővérem hátra dobta a haját, majd a kezével mutatta, hogy foglaljak helyett.
- Térj a tárgyra, tudod nem igazán érek rá, sok dolgom van.
- Gyors leszek. Igaz, hogy te és...Chen...
- Igaz. ~ Park gyorsan válaszolt, pedig még be se fejeztem a mondani valómat. De a valóság és az igazság... fájdalmasan tőrt utat a szívemig. Szóval amit mondott Lee...igaz volt. ~ Chen...megerőszakolt, tudtam, hogy egyszer ráfogsz jönni, szóval készültem rá.
- Hogyan, nem is...miért? Chen nem olyan.
- Megmondtam, hogy a drága szerelmed nem fog téged boldoggá tenni.
- Chen...soha sem hagyna el, soha sem csalna meg.
- Biztos vagy benne, vagy csak bebeszéled? Hye...mindig is makacs voltál, de valld be, hogy Chen nem az a fickó akinek te hiszed. Mikor vallod be magadnak?
- Soha, Chen már nem olyan...szóval nincs mit firtatni.
- Persze, szerinted, de ha mégis...valamit tesz, akkor ne gyere hozzám sírni. Most pedig menj, mennem kel. ~ Remegő lábbakkal valahogy eljutottam a szobámig, még ahhoz sem volt erőm, hogy becsukjam az ajtót. Ledőltem az ágyra és az arcomat a párnámba fúrtam, hiába tereltem a gondoltaimat más felé...semmit sem segít. Már csak abban bízhatok, hogy Chen már nem olyan.
Felkeltem és leültem a tükör elé, elégég ramatyul nézzek ki. A szemeim pirosak a sok sírástól és nagy karikák terjednek el alatta, míg a hajam olyan mintha megrázott volna az áram. Semmihez sincs kedvem, legszívesebben visszadőlnek az ágyra.
Nyúlni szerettem volna a fésűért, de akkor éles fájdalom szúrt bele a mellkasomba. Hirtelen nehezére esett levegőt vennem és homályosan láttam. De a fájdalom nem akart elmúlni, egyre jobban szúrt...remegő lábbakkal felálltam valahogy és megindultam az ágy felé, de a lábaim nem bírták így útközben összecsuklott a lábam magam alatt. Kiáltani akartam, de semmi hang nem hagyja el a torkomat, valahogy elkúsztam az ágyig és ledőltem. A lábaimat felhúztam a hasamig, de semmivel sem volt jobb. Egyre szaporább vettem a levegőt, majd lassan elkezdet megszűnni a fájdalom. Mélyen felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől.
Biztos vagyok benne, hogy a sok stressz miatt volt, szóval nem kell félnem, semmi bajom.
Chen
Már csak két nap van vissza a választásig, még is olyan mintha több század lenne. Lassan megy minden egyes nap és apa is egyre jobban rosszul érzi magát. Már nem bír felkelni az ágyból, de ami a legfurcsább, hogy hyung már több napja nem is lehet látni, attól félek, hogy valamit tervez. Nem szabad rosszra gondolnom, most csak a munkára kell koncentrálnom. Nyúltam a telefonomért mikor valaki kopogott és Lee lépet be az ajtón egy tálcával a kezében.
- Ohh Lee, hát te?
- Hoztam egy kis kávét, hiszen biztos, hogy álmos vagy már, már több órája itt bent vagy, ki sem mozdulsz.
- Muszáj dolgoznom, hyung nem veheti el tőlem ezt a címet. ~ Lee mellém lépet és a kezembe adta csészét.
- Nyugi, úgy csináltam ahogy szeredet, semmi cukor.
- Értem hölgyem.~ Elmosolyogtam magam, Lee pedig leült velem szembe.
- Miben tudod segíteni?
- Segíteni?
- Jááá...nagyon jól tudod, hogy jó vagyok az ilyen dolgokban, hiszen okos vagyok.
- Persze, el is felejtettem. ~ Lee felállt és mellém léptem. majd mind ketten elkezdtük tanulmányozni a papírokat. Annyira belemerültünk, hogy észre se vettük, hogy már lement a nap és én még ma nem is láttam a szerelmemet, már nagyon hiányzik.
- Áhhh elfáradtam ~ Lee nagyot nyújtózkodott, majd mind ketten összepakoltunk.
- Hát köszönöm Lee, sokat segítettél. Holnap már csak átfutom és ledőlök pihenni.
- Persze pihend ki magad, jó éjszakát. ~ Intettem neki, majd egyenesen Hye szobája felé indultam meg. Kopogtam, de senki sem válaszolt, így hát benyitottam, de Hye-nem semmi nyoma. Vajon hol lehet? Kimentem a szabadra, de még itt sem volt. Bementem a szobámba, de nem volt sehol, most már kezdek aggódni. Berohantam újra a szobába és akkor megpillantottam, ahogy éppen egy képet emel fel a magasba és a földhöz vágja.
- Hye, még is mit művelsz? ~ Egy fehér ing volt csak rajta és a haja szanaszét állt, a szemei pedig tiszta vérvörösek voltak. Nem ismerek rá.
- Mit művelsz? Hogy nézel ki, mellesleg miért sírtál?
- Chen...én...én... ~ Megfogtam a kezét és finom csókot nyomtam a sebes kezére.
- Nem tudom mi a baj, de nyugodj le. ~ Láttam rajta, hogy fél, legbelül remeg, de mitől.
Yoon Eun Hye
Visszaemlékezés:
Nem bírtam bent ülni egy magam a szobába, mert mindig Chen-re és a nővéremre tudtam gondolni. Így hát kimentem szívni egy kis levegőt, olyan jól eset egy magam lenni. Most nem akarom látni Chent, hiszen akkor biztos újra kitör belőlem minden, hogy kérdezzem meg tőle? Pár órát kint ültem, majd eszembe jutott, hogy át kellene öltöznöm, hiszen csak egy fehér ing és nadrág van rajtam. Megindultam a szobám felé, de akkor Chen szobájából hangokat hallottam meg, így hát benéztem. Chen éppen Lee-vel nevetgél amitől a szívem fájni kezdet, jobb lesz ha nem maradok tovább, hisz akkor csak még jobban fájna. Ahogy egyre jobban haladtam a szobám felé minden rám tört, talán mindenkinek igaza van, soha sem leszek boldog Chen mellett. Ahogy beléptem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót és akkor vettem észre Krist, gúnyosan nézett fel rám az ágyamról, majd intett, hogy menjek közelebb, de most ahhoz sem volt kedvem, hogy veszekedjek vele, így elindultam a fürdőszobába, nem érdekel, hogy Kris itt van bent. Persze éreztem a tekintetét magamon, de nem mozdult el a helyről. Majd mikor végeztem a zuhanyzással egy szál ingben léptem ki a szobámba, el is felejtettem, hogy Kris bent van, de mikor kiléptem már nem volt sehol. Elindulta lefeküdni, de akkor karokat éreztem meg a derekam körül és lelökött az ágyra. Hason feküdtem és megéreztem ahogy egy súly nehezedik rám.
- Kriiiss, még is mit művelsz? ~ Lefogta a kezem és a fülemhez hajolt, és mélyet szippantót.
- Hmm olyan jó illatod van.
- Szállj le rólam, mert sikítok.
- Hajrá, senki sem jön a segítségedre, még Chen sem hiszen éppen Lee-vel van, vajon mit csinálnak most?
- Hagyj békén. ~ Hiába kiáltottam, kapálóztam Kris sokkal erősebb nálam, majd hirtelen letépte rólam a felsőm és megéreztem a kezét ahogy belemarkol a fenekembe. Majd csókolni kezdte a meztelen hátamat. Félek, valaki segítsen. Hirtelen fordítót rajtam és meg akart csókolni, persze nem hagytam, de Kris erős keze az államnál fogva visszarántott és mélyen megcsókolt. Hányingerem van tőle, de be kell ismernem, hogy nincs aki segítene rajtam.
- Engedj el... ~ Befogta a szám és a könnyeim utat törtek. Majd levette magáról a nadrágot, legbelül remegtem és hiába sírtam semmit sem segített. CHEN, hol vagy?
Nem merek a szemébe nézni, félek, hogy undorodna tőlem.
- Mi a baj Hye, és miért nézel így ki?
- Chen...Kris...Kris...megerőszakolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése