Egyre jobban dobog a szívem, félek, és nem tudok mit csinálni. Ahogy rajtam fekszik olyan érzésem volt mintha most mindennek vége lenne. Soha sem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek, hiszen nem gondoltam, hogy egyszer is közel kerülök azokhoz akiket a legjobban utálok. Megvetem őket, és legszívesebben lerúgnám magamról, de nagyon jól tudom, hogy nem tehetek semmit sem ellene, hiszen akkor halál várna rám, és ha meghalok akkor mi értelme volt eddig eljutnom? Akkor ki fogja megbosszulni a szüleim halálát? Nem, nem adhatom fel itt ha már idáig eljutottam. Kiszabadítottam a kezem és megpróbáltam lelökni magamról, de nem ment. Hiába, sokkal erősebb nálam.
- Mi az? Talán félsz? Vagy most legszívesebben megölnél? ~ Egyre jobban reszketek a haragtól, legszívesebben itt helyben megölném.
- T tudja...nem segít magán a halál...magán csak a kínzás segítene.
- Mi? Még így is nagy szád van...tényleg nem félsz a hatalmamtól?
- Nem...nem félek tőled, sem az apádtól...nekem ti csak...állatok vagytok...
- Te neked tényleg van vér a pucádban, lehet hogy tőlem nem félsz, de hogy az apámtól?
- Te csak az apádtól függsz...ha valaki fél is tőled, akkor az csak is az apád miatt van. Meddig fogsz az apád árnyékában élni?
- FOGD BE, te te semmit sem tudsz rólam és a családomról.
- De igen, elég sokat. Eleget ahhoz, hogy gyűlöljem a családodat.
- Miért, miért gyűlölsz minket ennyire?
- Csak...már attól kiráz a hideg, hogy rátok nézek. Úgy csináltok mintha ti uralnátok az univerzumot. ~ Láttam rajta, hogy egyre jobban kezd a kitörés szélén állni. Majd pár másodpercig egymás szemében néztünk, közben csak a sóhajtásunkat lehetett hallani. Chen kezei közben elkezdték felfedezni a testem minden egyes hajlatát, nem mozdultam meg, ahogy megéreztem az érintését, mert valamiért kellemesnek találtam. Ahogy a nyakamhoz ért, hirtelen szorítást éreztem meg, a levegő nem tudót utat törni. És akkor eset le, hogy ő most éppen meg akar ölni.
- Látod...ha akarlak megtudnálak ölni, vagy...meg is erőszakolhatnálak, de nem teszem...mert...nem vagyok olyan mint az apám. Szóval...fogd vissza az érzéseidet mikor velem vagy, mert nem vagyok az apám. ~ A könnyeim láttán elengedte a nyakam és leszállt rólam, de épp jókor hiszen Chen idősebbik bátya lépet be az ajtón, a háta mögött pedig a nővérem. Ahogy meglátott a szemei tágra nyíltak. Gyorsan felkeltem, majd meghajoltam és kirohantam a szobából.
"Park"
Még is mit keres itt Hye, és miért érzem úgy, hogy a levegő köztük forró volt? Mikor összeszedtem magam kirohantam, és Hye után mentem, mikor megláttam meg ragadtam a kezét és egy szobába ráncigáltam.
- Mit kerestél te ott?
- Semmi közöd hozzá.
- De igen van...én felelek a belső udvarért, szóval? Mi van köztetek?
- Semmi, mi lenne?
- Ahh...láttam, láttam hogy éppen egymás öleléséből szakadtatok szét.
- Nah és? Neked nem mindegy, hogy mit csinálok? Hiszen neked meg van a saját életed, szóval ne szólj bele az enyémbe. Mellesleg én...Chen szobalány vagyok.
- Azt látom...de jobban tennéd, ha elkerülnéd az incidenseket Chen-nel. Ne akard, hogy beléd szeresen, mert az nem vezet semmi jóra.
- Miért? Talán nekem nem lehet olyan életem mind neked?
- Nem, nem így...
- Akkor mi? Amúgy meg, soha sem leszek egy ilyenbe szerelmes. Sajnálom, de nem vagyok olyan mint te, de ha ahhoz, hogy bosszút álljak bármire képes vagyok, szóval akár...
- Mi, lefekszel vele, te...aki eddig irtózót ettől a gondolattól?
- Igen, le...nem tudom miért mondom ezeket, hiszen eddig megfogattam, hogy nem leszek ágyas, de...hogy láttak téged, ahogy élsz és ahogy egyre nő a hatalmad...megtetszett. Talán nekem is könnyebbem menne a bosszúm, ha lenne hatalmam. És miért is ne? Köszönöm unni az ötletedet.
- Megörültél.
- Én nem, csak ezt hozzák ki belőlem.
- Jobban teszed, ha Kris-hez nem nyúlsz hozzá. Mert akkor velem gyűlik meg a bajod.
"Chen"
- Mi az hyung?
- Látom le tőrt vagy, de...apa feszeng. Azon rágódik, hogy miért küldted vissza a kiválasztott lányt?
- Nem volt kedvem senkivel sem aludni ma éjjel.
- Nem úgy vettem észre, ki volt az a lány?
- Ki...jaaa, ő csak egy szobalány...
- Látom vonzódsz hozzá.
- Mi? Hozzá...inkább a halál, olyan mocskos a szája mint egy...még kifejezést sem tudok rá kitalálni. És még a szeme sem áll jól, úgy néz rám mintha én egy ufó lennék. Ölni tudna a tekintetével.
- Mi is a neve?
- Hmm...Yoon Eun Hye...
- Mi? Ohh...akkor értem miért ilyen veled. ~ Nah erre már kíváncsi vagyok, így hát felpattantam és hyung elé szaladtam.
- Látom érdekel.
- Még szép.
- Mikor hat éves volt meghaltak a szülei.
- Ennyi?
- A szüleit apa ölte meg a lány szemei előtt. ~ Nah hát ezt a választ nem vártam, szóval ezért ilyen. Hát ezt nem gondoltam volna. Istenem...miért érzek ilyen fájdalmat?
- Oké...hát ez sokként ért.
- Meghiszem azt, de jobban tennéd, ha nem...mindegy, most megyek és holnap készülj a bálra, és válasz ki magadnak egy partnert. ~ Mikor kiment hyung leültem az ágyra, és újra és újra a lány arca jelent meg előttem. Most már mindent értek. Biztos fáj neki, hiszen a családom miatt ilyen kínkeserves élete. Még is mit kellene tennem vele, hogyan bánjak vele? Talán úgy kellene tennem mintha nem tudnék semmiről.
- Hyun-Ki.
- Igen uram.
- Holnapra válasz ki nekem egy partnert a bálra.
- De uram...nem magának kellene?
- Hahh...miért vagy ilyen velem? Egyszer azt mondod, hogy ne mocskoljam be a kezem, egyszer meg, hogy én magam végezzem el a dolgokat. Te sem vagy ám semmi. Lefekszem.
- Igen is uram.
- Ohh...de...hívd be a szobalány, tudod melyiket, az...új szobalányt.
- Igen is. ~ Ahogy elhagyta a szobát elmentem és lefürödtem, majd egy szál törölközővel léptem ki a szobámba. De akkor vettem észre, hogy Hye már itt bent vár. Mikor megláttam egy lányos sikoly hagyta el a számat és gyorsan magam elé kaptam a kezemet.
- Jáá...kint kellett volna várnod míg nem szólítalak.
- Nekem csak azt mondták, hogy jöjjek ide, azt senki sem mondta, hogy elment fürödni.
- Oké, oké fordulj el, ne néz.
- Nem mintha lenne mit nézni. ~ A szemei végig futott rajtam és gúnyosan elmosolyogta magát, majd megfordult. Még hogy nincs mit nézni? Lenéztem és végig mértem azt a részemet amit jól láttam, és én eddig nem csalódtam benne. Gyorsan felhúztam a ruhám, majd ledőltem az ágyra.
- Most már idenézhetsz. ~ Mikor megfordult a fejemmel a könyvespolc felé böktem.
- Vegyél le onnét egy könyvet és kezdj el olvasni.
- Tessék? Olvasni?
- Igen...szerintem nem vagyok pösze, érthetően mondtam. ~ Láttam rajta, hogy nem tetszik neki, de olyan jól esik idegesíteni. Mikor kiválasztott egyet a kezemmel meg paskoltam mellettem az ágyat, hogy üljön le ide mellém. A szemein láttam, hogy legszívesebben megölne, de én csak mosolyogtam. Megindult felém és leült oda ahová mutattam. Kinyitotta a könyvet és tanulmányozni kezdte. Közben végig az arcát néztem, olyan szép minden, az arca vonala, az óra és az ajkai. Gyorsan elnéztem, majd intettem, hogy kezdje.
- Én...
- Mi az? Nem kezded?
- Sajnálom, de...én nem tudok olvasni. ~ Felültem az ágyon és úgy néztem rá, nem tud olvasni? Miért...ohh igaz is, hiszen hat éves volt mikor idekerült.
- Ohh...s semmi baj, akkor amit látsz képeket, azokat meséld el nekem. Biztos van képzelet erőd.
- Inkább énekelnék.
- Oké. ~ Becsukta a könyvet majd elkezdet énekelni.
- Kérlek addig maradj itt velem míg el nem alszom. ~ Nem ellenkezett és egy kicsit meglepődtem, de szorosan átkaroltam és magamhoz húztam. Olyan jó így egymás karjaiban lenni, olyan békés.
Ahh de jó aludtam, de olyan lusta vagyok felkelni. De mi nyomja a kezemet? Ahogy kinyitottam a szemem egy lányt vettem észre, hirtelen felkiáltottam és leestem az ágyról.
- Omo, de megijedtem...egész végig...itt itt aludt, velem? Talán ezért aludtam olyan jól? ~ Felkeltem és óvatosan mellé ültem, közben egy hajtincset tűrtem el a szeme elől. Olyan békésen alszik és olyan csinos. Csak azt vettem észre, hogy csókot leheltem az ajkaira. De mikor kinyitottam a szemem két gyönyörű szempár figyelt. Hirtelen felkeltem és zavaromba össze vissza hablatyoltam.
- Én én csak...láttam valami bogarat ott...és gondoltam leszedem, de akkor te...hirtelen lerántottál és megcsókoltál. ~ Felült majd össze szedte magát és kiment. Istenem mit művelek? Gyorsan össze szedtem magam és lementem reggelizni, de akkor nagy tömeget pillantottam meg.
- Mi folyik itt? ~ Ahogy megláttam a lányt a földön ülve, akkor eset le, hogy Hye az. Csurom víz volt és szét szakadt neki a ruhája.
- Mit műveltetek? ~ Hirtelen mindenki elrohant én pedig oda mentem Hye mellé, megpróbáltam felállítani, de ellökte a kezem.
- Menjen el...nem kell a segítsége.
- De...
- Azt mondtam menjen, ne nézzen rá egy olyanra amilyen én vagyok...csak haladjon el mellettem...~ Remegő lábaival valahogy felállt, nem tudtam semmit sem tenni csak néztem, ahogy elhaladt előttem. Miért fáj ennyire így látni? És...miért fáj ennyire? Csak nem....szeretem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése