Fogalmam sincs miért tettem ezt, miért jöttem ide, és miért ütöttem meg Luhant a legjobb barátomat? Nem értem mi ez a harag iránta, hiszen semmit sem tett, akkor miért vagyok rá mérges? Nem tehet ő semmiről, csak is én velem van a baj, nem tudom türtőztetni Hye iránti érzéseimet. Mikor megláttam őket nevetgélni olyan féltékenység tőrt rám, hogy csak így tudtam kiadni magamból. Most ahogy ők ketten itt állnak előttem nagyon jól tudom, hogy ezt már nem tudom visszacsinálni. Hye hirtelen felállt és kérdően nézet rám.
- Mit csinál? Miért ütötte meg?
- Semmi közöd hozzá, mivel egy nőt nem üthetek meg így ő volt a soros.
- Chen...nem értelek, miért kaptam ezt az ütést?
- Csak...egy szolgálva hencegsz mikor neki dolgoznia kellene, neked pedig nem kellene itt lenned.
- Oké, oké miért baj az, hogy vele beszélek? Mellesleg neked miért fáj az, hogy meglátogatom őt?
- Nekem nem fáj...csak, hogy tud ő nem lehet olyannak a barátnője mint neked.
- Mii? ~ Felállt és közelebb lépet, majd intettem Hye-nak hogy menjen ki, de ő olyan makacs...talán ezért szeretem, mert meg sem mozdult. Gúnyos mosolyt csaltam az arcomra és felé fordultam.
- Nem mész?
- Nem, mert mi éppen beszélhettünk maga meg szépen megzavarta.
- Haa..jáá én vagyok neked a főnököd. Szóval ha nem akarsz bajt, akkor most szépen kimész, még jó kedvembe vagyok. ~ De Hye Luhan mellé állt és belekarolt a karjába, na itt betelt a pohár. Megindultam felé és a vállamra dobtam, Luhan tiltakozott, de egy gyilkos pillantást lövelltem felé és lehiggadót. Hye próbált kiszabadulni, de nem tettem le csak az ajtón túl.
- Most pedig menj el...ne akard, hogy a szobádig így vigyelek végig.
- Miért...miért teszi ezt velem? Már nem a maga szobalánya vagyok, szóval ne nézzen rám, sőt...csináljon úgy mintha nem is ismerne.
- Éppen azon vagyok ha nem látnád, ne lássalak meg még egyszer a férfi részlegen. ~ Szólni készült, de fájó szível rácsaptam az ajtót. Még pármásodpercig az ajtó előtt álltam, de Luhan hangja felébresztett.
- Mire volt ez jó Chen?
- Bocsi, de ha őt üvöltöm le, akkor sem tanul belőle semmit, de ha valaki mással bánok így, akkor talán nem követi el többé a bajt. Bocsáss meg Luhan, nem volt szándékos, de többé ne keresd őt.
- Miért, ki szabja meg?
- Mi?
- Chen...ő egy ember akinek élete van, te csak egy ember vagy ebben a házban semmi más, neked nincs beleszólásod abba, hogy én vagy ő éppen kivel beszélget.
- De igen van, mert ő itt dolgozik, itt él. Én...azt csinálok vele amit akarok.
- Ő nem egy tárgy, vagy egy állat, ő ember, vannak érzései, van szíve.
- És szerinted neked adta a szívét?
- Engem nem érdekel...mert én neki adtam.
- Mi, te...szereted, kinek annyi előkelő nője lehetne?
- Nem izgatnak engem némi holmi lányok, engem olyanok érdekelnek akiknek van lelkük. Akik megnevettetnek, és benne minden megvan ami nekem kell.
- Jáá...nem szeretheted.
- Miért, mert talán te is érzel valamit iránta? ~ Némán álltam előtte és ahogy azt a beképzelt arcát néztem legszívesebben most is megütném, és meg mondanám neki, hogy ne nyúljon hozzá a nőmhöz.
- Luhan, nem akarok balhét, de felejtsd el őt.
- Hmm...nem, nem fogom, sőt...nem érdekel ha nem érez irántam semmit, akkor is az enyém lesz.
- Bolond vagy.
- Nem vagyok az, csak szerelmes. ~ Mikor kiment leültem a kanapéra és kimeredtem az ablakon. Milyen igaza van, nekem is mindent meg kellene tennem a szerelemért. Bárcsak én is egy egyszerű családba születtem volna, akkor nem kellene így élnem. Boldog lehetnék Hye-vel, elvehetném, sok gyerekünk lehetne és én lennék a legboldogabb férfi a világon. Bárcsak így lenne. Éppen készültem felkelni mikor Kris lépet be az ajtón.
- Végre meg vagy, gyere gyorsan az ülés terembe. ~ Vajon mi lehet a baj? Hyung mintha egy kicsit ideges lenne ami rá nem jellemző. Mikor odértem már mindenki a helyén ült, csak egy szék volt üres középen az pedig apa helye. Ami nem sokára vagy az én helyem lesz vagy Krisé. Mikor apa lépet be mindenki felállt, csak én maradtam ülve és Kris.
- Üdvözlök mindenkit ezen az ülésen, tudom, hogy hirtelen hívtalak össze titeket, de...van egy bejelentésem. Én nagyon öreg vagyok már és az orvos szerint nincs sok hátra nekem, így titeket szeretnélek megkérni, hogy segítsetek. Mert...én...mától...lemondok. ~ Felkaptam a fejem, de nem csak én hanem mindenki, tudtam jól, hogy ez lesz, de nem, hogy ilyen hamar.
- Kérem legyenek csendesebben, mert szeretném ha önök választanának a fiaim közül.
- Apa...~ Hirtelen Kris állt fel és hangosan apára kiáltott.
- Mi az? Talán félsz, hogy nem te elszel az?
- Nem, csak nem úgy volt, hogy megírtad?
- De igen, de a szavaztok segítenek nekem, hogy tényleg jól választottam.
- Apa, hiszen nincs mit firtatni, hiszen Chen fiatal és nem ért hozzá, mellesleg soha sem érdekelte semmi sem. Csoda, hogy most itt ül. ~ Ezekre a szavakra mindenki elkezdet bólogatni és egymásnak beszélni. Mindenki a testvérem mellett áll, remek. Nem törődve semmivel felálltam kihangsúlyozva, hogy rám figyeljenek. Minden szem engem nézett és egyáltalán nem voltam zavarban.
- Lehet, hogy nem ismerjük jól egymást, de attól még nekem is adhatnak egy esélyt nem Hyung? Mi lenne ha egy versenyben öntenénk el, apa majd eldönti mi legyen a címe és akkor dönthetnek ki a legalkalmasabb a vezetésre.
- Jááá Chen, ne csinálj úgy mintha...
- Elég Kris, nem rossz ötlet, benne vagyok.
- Apaa...
- Most pedig mindenki elmehet, ti pedig velem jöttök. ~ Apa dolgozó szobájába mentünk és mind ketten vele szembe foglaltunk helyet.
- Amit Chen mondott nem rossz ötlet, mi is legyen a cím?
- Apa, tudod jól, hogy Chen nem ért semmihez.
- Úgy látom félsz tőlem Kris.
- Mi?
- ELÉG LEGYEN, én mondom meg mit csináltok. A cím pedig legyen...áhhh meg is van. Le lesz bontva egy ház, de nem tudjuk mi legyen oda építve, találjatok ki valamit, oké? ~ Mind ketten igent mondtunk majd elköszöntünk tőle.
- Csak, hogy tud Chen nem fogok ellened veszíteni.
- Jó hyung mert én sem ellened. Nah csá. ~ Láttam rajta, hogy nagyon mérges rám, de nem hiheti el azt, hogy mindig azt teszem amit ő mond. Ahogy egyre jobban haladtam a belső udvarban egy kellemes hangra figyeltem fel. Mikor odaértem Hyet pillantottam meg, ahogy az ablakot pucolja és közben énekel. Némán nekidőltem a falnak és csendben figyeltem. Az arca már tiszta víz volt, de olyan mulatságos őt nézni, közben pedig az eső is elkezdet esni. Ahogy törölgette az ablakot hirtelen megállt, majd felém nézet.
- Látom el vagy. Nem is zavarok...
- Chen... ~ A nevem hallatán lesokkoltam és felé kaptam a fejem.
- Te...a nevemen szólítottál?
- Igen...ohh sajnálom.
- Semmi baj, mit akarsz?
- Tényleg igaz amit akkor mondtál? Hogy nem jelentek neked semmit? ~ Miért kérdezi meg tőlem? És miért láttok fájdalmat a szemeibe.
- Igen, igaz, de hagyjuk már ezt.
- Értem, sajnálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése