9.rész Az igazság

"Chen"

Mióta megláttam Hyet Luhan karjai közt, azóta nem tudom kiverni a fejemből. Mindent megpróbáltam, de nem megy. Majd mikor Hye rám nézett felismertem tekintetéről, hogy ő ezt nem akarta, de miért próbált előttem úgy tetetni, mintha neki semmi köze nem lenne? Nem tudok kiigazodni róla, azt mondta nem érez irántam semmit, akkor miért érzem úgy, hogy ő is vágyik rám? Áhh nem értek már semmit, akkor azok ketten tényleg összejöttek? Nem, az nem lehet, hiszen ha Luhan rájön az igazi énünkre akkor biztos tett volna már valamit. Mi kellene tennem, mit csináljak? Bánatomban elnyújtózkodtam az ágyon, és a két kezemet a fejem alá raktam, közben a két lábam a földet súrolta.
Hye nem lehet együtt Luhan-nak, ők nem illenek össze, sehogy. Mit is próbálok bebeszélni, hiszen ők ketten jól mutatnak együtt. Luhan jobb lenne neki mint én, ő kedves míg én nem. Igaz jól tudom, hogy nem lehetnek együtt, hiszen Hye ide tartózik. Hirtelen felültem és elképzeltem ahogy ők most ketten lehet, hogy egymás karjaiba vannak. Gyorsan megráztam a fejem, hiszen nem lehetséges, Hye nem olyan. Mi van ha Luhan elkéri apától és itt hagy? Belegondolni is rossz. Jobb lenne ha inkább elmennék egy frissítő éjszakai futásra.
Ahogy léptem is ki a szobámból Hyun-Ki rohant felém és a nevemet kiáltotta, szinte már sikoltót.
- Uram, uraaam..nagy baj van.
- Mi a baj?
- Hye a szobalányt megtámadta egy bolond nő személy, és be van zárva az ajtaja.
- És...már nem én hozzám tartózik.
- De magánál van egy kulcs a szobájába...
- Hol van Park úrnő?
- Ő nincs éppen itthon, uram siessünk...~ Megragadta a kezem, de kirántottam és mérgesen néztem rá.
- Hogy mersz hozzám érni, engem nem érdekel némi szobalány. Majd megoldja, hiszen egy bolond nő mit tehetne vele? ~ Ahogy elindultam Hyun-Ki utánam kiáltott.
- Kés van nála és meg akarja öt ölni... ~ Nem vártam, hogy befejezze rohantam is amilyen gyorsan csak tudtam. Nem halhat meg Hye, meg kell mentem. Mikor megérkeztem már egy csomóan álltak az ajtó előt, gyorsan elkiabáltam magam, hogy félre majd az ajtó felé szaladtam. Kiakartam nyitni, de tényleg zárva volt, gyorsan elővettem a kulcsokat és egyesével próbálgattam őket, majd sikítást hallottam, megijedtem és kieset a kezemből a kulcs, de gyorsan összeszedtem magam és kivágtam az ajtót. Épp jókor mert Hye erre felé szaladt a nő pedig utána, de akkor elkapta Hye haját, gyorsan odarohantam és szétválasztottam majd két férfi jött be lefogni. Majd csak azt éreztem meg, hogy Hye szorosan hozzám bújt. Nem értettem a reakcióját, de jól eset a karjaimba fogni a törékeny testét. A kezem a hajára vándorolt így nyugtatva őt. Ahogy belemélyültem volna az illatába, hirtelen ellökött és nekicsapódtam a falnak. majd azt vettem észre, hogy a nő kihúzza a kést Hye-ból. Majd újra lecsap ugyan oda szúrva. Hye összeset, de gyorsan ott termettem és a karjaiba fogtam.
- Hye...hallasz...Hye, ne csukd be a szemed, nem halhatsz meg. Hallód? ~ Hiába szólítgattam lassan, könnyes szemit becsukta. A félelemtől, hogy véletlen meghalhat elkiabáltam a  nevét és a karjaimba kaptam. Rohantam az orvos szobáig majd erőből berúgtam az ajtót. Az orvos gyorsan neki is állt, kizavart mindenki és behívta a segítőit. Nem vihetem kórházba, hiszen Hye olyan a való életben mintha halott lenne. Azért alakítottunk ki itt a házban egy kórház szintet. Még zajlik a műtét addig kint vártam, de az idő nagyon lassan ment el. Több mint két órát vártam kint mikor végre kilépet az orvos. Hála nem kaptam rossz hírt, a műtét sikeres volt és még az volt a szerencse, hogy a két szúrás egy helyen hatolt be.

Egy nagy kő esett le a szívemről, mikor mindenki kiment bementem hozzá. Hye még komában volt és nyugalmasan feküdt az ágyon. Mellé ültem és megfogtam a kezét és csókot leheltem a puha bőrére.
- Bárcsak tehetnék érted valamit...miért, miért löktél el? Most...nekem kellene itt feküdnöm, nem neked. Miért tetted?

'Yoon Eun Hye"

Talán meghaltam, vagy hogyan kerülök ide? Egész életembe abban a házban éltem, de most...ez a hely ismeretlen számomra. Egy nagy mező közepén állok, és ha elnézek jobbra egy tó fogad, majd ha balra nézek egy hatalmas ház áll. Gyönyörű pont olyan amiről csak álmodhatok. Minden olyan nyugalmas, semmi mást nem hallok, csak a szél lágy hangját, ahogy végig siklik a fák lombjai közt. Majd a tó halk csobogását, ahogy a halak kibe ugrálnak a vízben. A ház felé indultam, közben élveztem a nap sugarait ahogy a bőrömre vetődik és a lágy szelő simogatását. Majd a távolban egy kellemes gyermek hang kiáltotta el a nevem. Felé pillantottam és egy kislányt pillantottam meg, ahogy felém fut.
- Anya, anyaaa...néz.... ~ Én, én lennék az anya? Mosolyt csaltam az arcomra és az ölembe kaptam, olyan aranyos kislányom van. Belemerültem a kislány gyönyörű hangjába és csodáltam őt. A ház ajtaja kinyílott....és óvatos felé kaptam a fejem, majd megláttam őt...kit annyira hiányoltam.  
Chen állt az ajtóban és nekem integetett, majd elmosolyogta magát amitől a szívem nagyot ugrott.

 A kislányom kiszaladt a karjaimból és Chen felé futott, majd az ölébe ugrott. Boldog vagyok...ha ilyen lehetne az életem akkor soha sem szeretnék felébredni. 

Hirtelen nyitottam ki a szemeimet és akkor eset le, hogy ez csak állom volt. Milyen szép állom, kár hogy ilyen hamar vége. Éreztem a fájdalmat a hasamnál és akkor minden beugrott, csoda, hogy túléltem.
- Hye felébredtél? ~ A hang felé kaptam a fejem és Chent pillantottam meg.
- Chen...
- Hogy voltál képes ilyet tenni?
- Mit tettem?
- Nekem kellene most itt feküdnöm...
- Nem, nem hagyhattam, hogy megsérüljön. Mellesleg engem célzott. ~ Megfogta a kezem és mélyen belenézett a szemembe.
- Miért tetted? Hiszen gyűlölsz.
- Nem....soha sem gyűlöltem önt.
- Mi?
- Én megkedveltem magát, de jól tudtam, hogy mi nem lehetünk együtt.
- Szóval...te kedvelsz engem, úgy mint én téged?
- Hmm...még annál is jobban. ~ Chen csak némán nézett rám, majd hirtelen megcsókolt.