5.rész Féltékenység

"Chen"

Ahogy Hye hirtelen leöntött azt hittem azért volt mert gyűlöl és így próbálja kimutatni, de mikor hirtelen össze esett minden gondolatom elszállt. Mikor megláttam, hogy hirtelen összeesik gyorsan felkeltem, de Luhan megelőzött és a karjaiba eset. Rossz érzés volt látni egy másik férfi karjaiba...nem tetszett, de ami kiverte a biztosítékot az, hogy véletlen elcsattant egy csók. A szívem a csók láttán majdnem megállt, nem tudom mi van velem, de legszívesebben megöltem volna Luhant. Tudom jól, hogy nem direkt volt, de még is...fájt legbelül. Sőt mikor a karjaiban elvitte csak nézni tudtam, pedig majdnem meghaltam féltékenységemben. Igen be kell vallanom magamnak...féltékeny voltam, hogy nem én voltam az aki a karjaiba fogta. Félek, hogy véletlen ez a fájdalom még nagyobb lesz, nem akarom látni őt más karaiban soha többé. Talán szeretem, de az nem lehet...még nem szerethetem...csak némi kis felindulás lehet. Hiszen ő olyan más mint ez eddigi lányok akikkel voltam eddig. Ők csinosak voltak, nemesek, szolidak és visszafogottak. Míg ő szegény, szobalány és nagy mocskos szája van, de viszont...gyönyörű. Pont az esetem, biztos vagyok benne, hogy ha a feleségem lenne sokan irigyelnének érte. Annyira más mint a többi lány, akkor miért vonzódom hozzá? Az igaz, hogy még soha sem nevettem ennyit mint ebben a pár hétben, nagyon jól éreztem magam mellette, mert mikor velem volt nem egy idegen Chent kellett eljátszanom, hanem magam lehettem. Nem voltak elvárások, ellazultam és jól éreztem magam vele. Talán jobban tenném ha elengedném magam mellől, hiszen ő és én soha sem lehetünk együtt. De miért esik ennyire nehézre elengednem őt?
Szomorúan ballagtam vissza a szobámba, közben még mindig az a kép játszódott le előttem mikor a szemem előtt ragadta meg Luhan és vitte el. Mikor beértem a szobámba megálltam egy pármásodpercre az ajtónál és az elhagyatott folyosóra tereltem a figyelmem. Milyen üres és milyen boldogtalan, sehol senki, nem lehet hallani a csevejeket és a nevetéseket. Már semmi sem olyan mint régen, és ezeket most vesszem észre mert ugyan olyan elhagyatott mint most az én szívem. Legszívesebben Hye-hoz rohannék, de próbálom visszafogni magamat. Így bementem a szobámba és kiadtam parancsba, hogy senki sem jöhet be a szobámba, és ne is zaklassanak egy kis ideig. Szóval egyedül fekszem a szobámba és hallgatom a nagy csendet, amit még ezelőtt a gyönyörű női hang terített be. De most olyan üres, olyan hideg, nincs itt Hye aki kitöltötte a mosolyával és a kellemes hangjával. Miért vagyok egyáltalán ilyen lehangolt, hiszen még csak pár órája nincs itt mellettem. Ahogy becsuktam a szemem az ő arca jelent meg előttem, ahogy engem szólít és magához húz közben kedvesen súgja a nevemet. Olyan jó volt elképzelni a vele együtt töltök napokat. Pont egy mezőn jártam mikor Hyun-Ki lépett be az ajtón. Ideges voltam mert kiadtam parancsba, hogy senki sem zavarjon, de nem volt kedvem kiabálni vele, sőt még felkelni sem volt kedvem.
- Uram...kérem ne hagyja el magát, mi a gond?
- Csak menj ki, aludni szeretnék.
- De uram...ha a kisasszony miatt aggódik, megnyugodhat nincs semmi komoly baja, csak egy kicsit kimerült.
- Örülök neki, de nem miatta aggódtam, csak fáradt vagyok...menjen és ne zavarjon senki sem, értetted?
- De uram...
- MONDOM KIFELÉ. ~ Felültem és idegesen felé dobtam egy párnát. De legalább így végre egyedül hagyott. Mikor kiment felkeltem és töltöttem magamnak egy kis vörös bort, de mivel jól esett így töltöttem magamnak még egyet.

"Yoon Eun Hye"

Mikor kinyitottam a szemem egy ismeretlen helyiség fogadott. Próbáltam felkelni, de akkor egy kéz nyomott vissza, kezdtem volna veszekedni, de akkor vettem észre, hogy nem Chen az, hanem egy idegen fiatal ember. Így hát nem veszekedtem és visszadőltem a párnámra, közben jobban betakart és a kezembe nyomott egy pohár vizet
- Idd meg, az orvos szerint sokat kell innod és enned, hogy erős legyél.
- Köszönöm, de nekem mennem kell...biztos mérges már Chen, hogy nem vagyok ott.
- Dehogy is pihenned kell, és Chen tudja, hogy beteg vagy szóval nem lesz mérges, ha kihagysz egy napot.
- Mennyi az idő?
- Hmm...este kilenc?
- Mennyi? Akkor tényleg mennem kell... ~ Nem tudtam felkelni mert nagyon erősködött, hogy nem mehetek.
- Kérem mennem kell...
- Miért? Jobban aggódik iránta mint saját maga iránt? Lehet, hogy a főnöke, de a maga élete fontosabb. Nyugodjon meg, nem fogja önt kirúgni ezért.
- Maga nem tud semmit sem, mert...áhh hagyjuk. ~ Nem mondhatok neki semmit, hiszen akkor halál várna rám, de úgy se hinne nekem, hiszen nagyon jóba lehet Chen-nel. Meg mellesleg valamiért nem lenne szívem beköpni őt, de nem tudom miért, hiszen erre a pillanatra vártam, hogy valaki jöjjön, de nincs szívem.
- Hye a nevem Luhan és Chen barátja vagyok, ne kérdezze honnét tudom a nevét, csak úgy meghallottam.
- Chen...volt itt?
- Nem, vagyis amíg én itt voltam nem volt itt bent, de biztos elfoglalt.
- Ohh..igaz, biztos. ~ Miért fáj ennyire, hogy még meg sem látogatott, nem értem, hogy miért esik ennyire rosszul. Mikor Luhan magamra hagyott, felhúztam a térdem és ráhajtottam a fejemet, közben a sötétségbe bámultam előre. Miért hiányzik nekem Chen arca, és miért fáj a szívem, hogy nem érdekli, hogy hogy vagyok? Talán...nem, az nem lehet, nem kedvelhetem őt, hiszen bosszút kell állnom a családján. De akkor miért hiányzik?

Három nappal később már sokkal jobban voltam, így hát én vittem Chen-nek a reggelit. Már nagyon izgatott vagyok, hogy Chen hogy fog rám reagálni. Hiszen a három nap alatt meg sem látogatott. Egy kicsit rosszul esett,de hamar túl lettem rajta, hiszen biztos, hogy azért nem mert nem akart pletykákat hallani. Mikor megérkeztem hangosan bemondták, hogy megérkezett a reggeli. Ahogy beléptem lesokkoltam a látványtól. Chen egy nő karjaiban feküdt és az egyik kezében egy pezsgős pohárt tartott. Mikor meglátott a szemei tágra nyíltak és egy kis ideig csak némán meredt rám, majd intett hogy tegyem le és távozzak. Lassan valahogy elindultam és az ágy mellett lévő asztalra tettem a tálat. Féltem odanézni, féltem hogy olyat láttok ami nekem nem tetszik. Gyorsan kiöntöttem a bort és már távoztam is. Ahogy a szobámba értem leültem az ágyra és a kezemet a szívemhez szorítottam. Miért, miért fáj ennyire így látnom őt? Miért fáj a szívem érte, hiszen nagyon jól tudom, hogy mi soha sem lehetünk együtt, és azt is jól tudtam, hogy bármikor magához szólíthat egy ágyast, de akkor miért fáj? Nem lehet belé szerelmes, mert akkor semmit sem tehetek a bosszúmért, azt hiszem jobb lenne, ha mától úgy viselkednék vele mint egy idegennel.
A napok gyorsan teltek csak azt vettem észre, hogy feljött a nap majd lement. Nem sok dolgom volt csak annyi, hogy én vittem be neki a reggelit és a vacsorát, semmi más. Már nem kérte, hogy énekeljek neki, sőt semmire sem kért meg, de miért bánt? Hiszen ki nem állhattam, hogy mindent velem csináltatott meg. De most hiányzik.
- Hyee... ~ A hang felé kaptam a fejem és Luhant pillantottam meg aki boldogan futott felém, majd szorosan átölelt. A napok leteltével nagyon jóba lettünk, Luhan nagyon kellemes személyiség. Szinte mindig nevet, és soha sem hagy engem szomorúnak. Boldog vagyok mellette és örülök, hogy egy ilyen barátra találtam, de...Chen iránt érzéseim nem változtak. Minden este csak rá gondolok és arra, hogy most is egy másik nővel fekszik a karjai közt. Mióta az érzéseimre pazaroltam az időt, elfelejtettem a bosszúmat.
- Hye...vidd be a pezsgőt amit a fiatal úr kért.
- Miért pont én?
- Mert te..ne kérdez, hanem menj. ~ Tudtam, hogy megint olyan látvány fogad ami nem fog tetszeni így hát felkészültem, de mikor beléptem csak maga Chen volt bent egy száll törölközővel. Intett hogy menjek közelebb és adjam a kezébe a pezsgőt, de akkor megragadta a kezem és a pezsgős üveg a padlón ért földet. Én pedig tehetetlenül az ágyon feküdtem rajtam pedig Chen.
- Mi mit csinál?
- Tudod, hogy mennyire hiányoztál?
- Tessék?
- Próbáltalak kiverni a fejemből, de nem megy, hiába veszem magam körbe lányokkal, még így is te vagy a gondolataimban. Miért, MIÉRT? Szállj ki a fejemből, kérlek.
- Uram, nem értem...
- Csak hogy tud, kedvellek...nagyon is, beleszerettem ebbe a kis gödröcskékbe mikor nevetsz. Nem tudom hogy hogyan, de a szívembe csak te vagy. Még soha sem adtam oda senkinek sem a szívem, csak neked. Te vagy az első, pedig megfogadtam, de te áttörted a falakat.
- Chen..
- Már attól borzongok, hogy kimondod a nevem. ~ Nem hittem, hogy ilyen érzéseket táplál irántam, de én félek elmondani, hogy mit érzek mert a bosszúm miatt nem lehetek mellette. Mondani szerettem volna valamit, de akkor az ajkai nehezetek az enyémre.