12.rész Elrabolva

Chen

Mikor elengedtem Hye kezét legszívesebben meghaltam volna. Sóvárogtam, hogy újra itt legyen mellettem és, hogy együtt fedezzük fel a dolgokat. Félek, hogy valami történik vele, félek, hogy itt hagy, elhagy engem. Pedig biztos vagyok benne, hogy ő nem tenne ilyet velem, de akkor miért félek ennyire? Gyorsan lerendeztem a dolgomat és megyek is vissza hozzá.

Ahogy beértem a liftbe egy nő állt be mellém, gondolom ő is ugyan oda tart mint én, olyan ismerősnek tűnik, de nem tudom hová tenni az arcát. Nah mindegy....ahogy a telefonomért nyúltam volna, hirtelen megmozdult a lift és kieset a kezemből, majd a nő ijedtében rátaposott. Gyorsan felvettem, de azt vettem észre, hogy a lift nem mozdul. 

- Omo...nem megy a lift. ~ Nézett rám a fiatal hölgy ijedten. 

- Igen hölgyem, észre vettem, de.... a telefonom.

- Ohh sajnálom, de megijedtem és nem vettem észre. 

- Van önnek telefonja? Valakinek kellene szólnia. 

- Sajnálom, de nincs nálam...haa most mi lesz?

- Istenem, most mi lesz? ~ Leguggoltam és gondolkozni kezdtem....majd hirtelen egy arc ugrott be. Hirtelen felálltam és szemügyre vettem a nő arcát...igen...most már tudom ki ő.

- Maga...nem...Luhan testőre véletlen? ~ Minden kedves mozdulat megszűnt felőle, majd felém nézett és gúnyos mosolyt dobott felém.

- De igen uram, miért? Van valami gond?

- Nem...csak maga mindig ott volt vele...akkor most miért van itt? 

- Van egy kis dolgom, de ahogy látom nem mozdul a lift. ~ Valami nekem itt nem tetszik, nyugtalan vagyok és ez a nő még jobban rásegít. Valami van az arcán, de nem tudom mi lehet az. Olyan mintha direkt tört volna el a telefonom és direkt állt volna meg a lift, de miért tette volna? Mi célból? 

- Lassan....elindult a lift. ~ Ahogy kimondta meg is mozdult, majd kérdően tekintettem rá.

- Honnan tudta? 

- Megérzés.... ~ Kérdezni szerettem volna valamit, de akkor kinyílt a lift és a testőreim rohamoztak le.

- Uram...uram....

- Mi a baj?

- Yoon úrnőt....Yoon... ~ Megragadtam az ingét ás magamhoz húztam.

- Mi van vele, nyögd már ki.

- Elrabolták. ~ Mi....az nem lehet, miért, hogyan? Mit kellene most tennem? Merre mennyek? Elengedtem az ingét, majd mérgesen megfordultam és a falba csaptam a kezem. 

- Áááááá.... ~ Hirtelen a nő jutott az eszembe majd elkezdtem futni amerre ment. Mikor megláttam kiabálni kezdtem, de akkor elkezdet futni. Nagyon gyors meg kell hagyni, de nem olyan gyors mint én, így hamar elkaptam és neki löktem egy autónak. Felkiáltott, de nem érdekelt ebben a pillanatban.

- Hol van? HOL VAN?

- Gondolom....jó messze. 

- Nem szeretem, ha feleselnek velem, hová vitte az a bolond?

- Belőlem nem faggat ki semmit. ~ Egyre jobban nem tudom vissza tartani a haragomat, minden áron, de vissza szerzem a tulajdonomat. 

- Okéé...úgy látszik mást kell alkalmaznom. ~ A testőrömtől elkértem egy pisztolyt, majd a fejéhez emeltem. 

- Le akar lőni? 

- Nem, ha jó kislány leszel. Hová vitték? 

- Nem tudom....nem tudok semmit sem, csak a dolgomat végeztem. 

- Tényleg? Pont te aki a legközelebb van Luhan-hoz, nem tudja? Ne viccelődj velem? Ha én most megöllek, nem fogok semmit sem kapni, ügye ezt tudod? Szóval..jobban teszed ha beszélsz.

- Nem....tudok semmit, felőlem meg is ölhet akkor sem tudok semmit. 

- Oké, te akartad. ~ Ahogy rántottam a kezemet egy golyó fúródót bele a vállába. Hangosan felkiáltott a fájdalomtól, majd újra megkérdeztem. 

- Újra megkérdezem, hol van?

- Nem...tudom...

- Oké. ~ A kezem újra megmarkolta a pisztolyt, de most a jobb lábába fúródót. 

- Nem volt elég? Mert van még töltény a pisztolyba. ~ Könnyes szemekkel nézett fel rám és teli volt gyűlölettel. 

- Nem....tudom...~ A hangja néha-néha elcsuklót, de akkor sem sajnáltam, mert nekem ő egy senki.

- Ha nem tudod akkor nincs miért élned. Luhan...ennyire tart téged? Hiszen képes volt itt hagyni. 

- Nem érdekel...

- Oké, vigyétek. ~ A testőreim meghajoltak majd magukkal vitték a lányt. 

Hol lehetsz Hye? Merre vagy? 

Yoon eun Hye

Mikor kinyitottam a szeme egy szobában találtam magam. 

Fogalmam sincs, hogy hol lehetek, de egyben biztos vagyok, hogy az élrablóm házában. Óvatosan kiszálltam az ágyból és megindultam az ablakok felé, de ahogy kinyitottam volna valaki belépet a szobába. 

- Tudtam, hogy megpróbálsz elszökni. ~ Olyan ismerős ez a hang, ahogy megfordultam Luhant pillantottam  meg. Az nem lehet, hogy ő ilyet tett volna? Hiszen Chen-nel legjobb barátok. 

- Biztos azt kérdezed magadban, hogy miért tettem? Hát nagyon egyszerű....nekem te kellesz.

- Ez nem válasz Luhan, neked jó szíves van, ennél sokkal erősebb, hogyan....hogyan voltál képes elrabolni egy embert?

- Embert? Hiszen te halott vagy, senki sem ismer, senki sem keres. Olyan vagy a városban mint egy szellem. 

- Igazad van, de nincs mit tenni ellene, nekem ez a sorsom. 

- Tényleg? Nem ezt akartad? 

- Mi? Luhan te semmit sem tudsz rólam, vagy a múltamról, ne szólj bele és engedj el. 

- Tudod mit nem értek, hogy miért maradsz mellette? Miért nem hagyod el? Ott volt a lehetőség, simán megszökhettél volna. 

- Nekem nem olyan könnyűm szeretem Luhan és a szerelem sokkal erősebb.

- tudom, hiszen képes voltam elrabolni azt a nőt akit szeretek. Mellettem úgy élhetnél mint egy királynő, szabad lehetnél, míg Chen mellet halott vagy, és nem vagy szabad. 

- Nem érdekel Luhan, egész életembe így éltem és Chen volt az aki kisegített ebből a rémálomból. Nekem ő volt az első szerelmem és ő is marad. Soha sem hittem volna, hogy így fogok valaki iránt érezni. Sajnálom, de ha be is zársz ide, akkor sem fogalak szeretni. 

- Értem, szóval így állunk, oké. De csak tud, Chen nem fog eljönni érted.

- Majd meglátjuk. ~ Luhan oda ment az ablakhoz és kinyitotta ezzel friss levegőt engedve be. 

Majd mikor magamra hagyott leültem az ágyra és felhúztam a térdeimet. Vajon Chen eljön értem? Ügy nem hagy magamra? Miért gondolok ilyenekre hiszen biztos vagyok benne, hogy eljön értem. Már most hiányzik. Gyorsan felugrottam az ágyról és az ablakhoz szaladtam, és lenéztem. Ha innét leugrom lehet, hogy bele is hallok, hiszen egy mélység mellett terül el a ház. Ahogy lenézek egy nagy mélység terül el, a távolban pedig Szöult lehet látni. Mély levegőt vettem, majd kimásztam és elindultam a másik ablakhoz majd így tovább. A távolban észre vettem, hogy végre föld, gyorsítani kezdtem magamban pedig folyamatosan azt hajtogattam, hogy ne néz le. Mikor elértem lehuppantam a földre, istenem megcsináltam...huuu. Körbe néztem, de sehol senki. Gyorsan futni kezdtem, nem néztem hátra csak belevesztem az erdőbe. 

Egyre jobban vesztem bele a sűrű lombokba, néha fájdalmat éreztem meg a lábamba, de nem törődtem vele. Egy úthoz értem ami biztos Szöulba vezet. Végig azon mentem, már szerintem egy órája, hogy itt gyaloglók a semmi közepén, de már nem lehet messze. Mikor megláttam a város fényeit boldogan futni kezdtem, de akkor egy kocsi állt elém és Luhan szállt ki rajta.

- Megörültél, mi van ha történt volna valami veled? 

- Menj el Luhan és többé ne lássalak. ~ Megkerültem a kocsit és futni kezdtem, de akkor Luhan megragadta a derekam és szorosan magához húzott. Elakartam lökni, de nem volt erőm.

- ENGED EL. ~ Egyből felismertem ezt a hangot, Chen. Kirántottam magam Luhan karjaiból és akkor megláttam Chent ahogy mérgesen néz Luhan-ra, majd rám. 

- Jól vagy Hye?

- Hmm...igen. ~ Megindultam felé, de akkor egy kéz ragadott meg és hideg fémet éreztem meg a nyakam mellett. 

- Nem megy sehová.